PENingrád

VODKÁT!!!

Rólunk

PENingrád ifjú PENtörői vagyunk.



Plakátjaink itt. Tölteni.
Jó lesz tőle.

Linkek

Kommentek



Valid: XHTML + CSS

2008. máj. 12. 13:57 - írta: unwind

Ígértem nektek egy második Peningrad Inside bejegyzést is, íme. Az alábbiakban megtudhatjátok, hogy is működött valójában a Peningrad gépezet...

- Március elején telefonon elkezdtünk embereket toborozni a csapathoz.

 

- Az első találkozónkat a KisKorsóban tartottuk, csütörtök este 8-kor. Úgy terveztük, hogy hetente egyszer tartunk megbeszélést. A hely fele a miénk volt, de így is szűkösen fértünk el. Itt még több mint 20 ember volt a csapattagok listáján, de keret csak 15-re volt.

 

- Tams kreált egy levelező listát, hogy gördülékenyebb legyen a csapaton belüli kommunikáció.

 

- 2-3 héttel az első meeting után áttelepültünk a Művész Presszóba, ami nagyon bevált. Nagyjából ezzel egy időben megszületett ez a blog.

 

- Márciusban még csak elvben terveztük a dolgot, a gyakorlatban szinte semmink nem volt, csak jó ötleteink. E hónap végén kezdtünk észbekapni, amikor is a Szeneses bulikon be kellett mutatkoznunk, jelmezben. A filmhez való forgatókönyvet eközben gőzerővel írták - sajnos, csak elméletben.

 

- A jelmezekhez _nagyon_ nehéz volt megfelelő nadrágot találni, mindenképpen kék gatyákat akartunk. Egy ideig gondolkodtunk azon, hogy megvarratjuk őket, de ez nagyon drága lett volna, csak a piros kendőinket csináltattuk (Samu muterjával). Aztán a Mecsek Áruházban lévő HATALMAS kínai boltban megtaláltuk őket... Azokat a - női - halásznadrágokat, amelyekben a csapatban lévő fiúk többsége feszít a promófotókon (by Flanyó). Az áruk is korrekt volt (800ft), kékek is voltak és kb 10 darab volt belőlük raktáron. A lányok is beszerezték a szoknyájukat, már semmi nem állhatott az útunkba.

 

- Idő közben leszavaztuk a levelezőlistát, mert hatalmas levélszemetet termelt, majd áttértünk a fórumozásra, amit szintén Tams hostol/hostolt nekünk. Eddig a pillanatig bezárólag 1261 db hozzászólás született 26 témához. A legtöbb komment a "Plakátok, matricák" topicba érkezett, pedig matricából egy darab sem lett :)

 

- A plakátokat Poisonborz csinálta - ő tervezte a csapat logóját is. Plakátolni többször is voltunk, de a plakátok többségét fél napon belül letépték, még a BTK-n belül is.

 

- Eközben a Sötétben Bújkáló Rémhírterjesztők - vagyis újságíróink - összehozták a PENszavát, amit főleg a BTK területén szórtunk szét, majd később a PEN-en is. Ez az újság tartalmazta a csapattagok bemutatkozását, amelyekből párat itt a blogon is lehoztunk. Később folyamatosan baszogattuk egymást, hogy legyen feltéve a többi is... azóta sincs meg. Már nem is lesz :)

 

- Április elejére a Combine felvette a dalunkat, aminek átírt szövegét negyed óra alatt szültük még a KisKorsóban, egy Szenes-buli előtt. Az átírt szövegű dalt talán egyszer sem énekeltük el PEN alatt. :)

 

- A filmhez a végleges forgatókönyv szűk 2 héttel PEN előtt készült el.

 

- A filmet magát 6 napon keresztül forgattuk, 1 rendező, 2 operatőr, 2 kamera és rengeteg telefonálás segítségével. Kb 2 napig vágtuk. A helyszínek nagyvonalakban: egy pécsi kórház, művész presszó, szenes klub, BTK alagsor, BTK folyosói, BTK aula, BTK B épület, C épület porta. Eredetileg a Pécsi Sörgyárban szerettük volna felvenni a sörgyárfoglalós jelenetet, de pár levélváltás után közölték, hogy nem. A filmben Tams-on 3 különbőző napszemüveg van az üldözős jelenetben, ez nem véletlen.

 

- A szerdai PEN megnyitó előtti utolsó napban készültek el a zászlók, amiket szerda este már elhagytunk. A kitűzőket Andi csinálta, ezekből 500 db-ot szétosztottunk a rendezvényen.

 

- A megnyitóra vízipisztoly csatát terveztünk. Először úgy gondoltuk, nem szólunk a többi csapatnak, de végülis mindenkit tájékoztattunk erről. Az összes csapat rábólintott. A csatának a megnyitó végén kellett volna zajlania, viszont a Pollack már a bevonulásnál elkezdte, felborítva ezzel az előre megbeszélt tervet.

 

- Április 16-án kb 18:00 órakor a csapat elindult a Zsolnay gyár felé és a többi, ahogy azt mondják: már történelem.

 

 


 

 

 

2008. máj. 6. 20:59 - írta: Mikey

Lassan tényleg lecseng minden felfordulás, amit a 2008-as PEN, illetve Mi, azaz a csapatok okoztunk. Azonban a május 7-i Szenes-beli afterparty még visszavan, és erről a BAMA is megemlékezett, most innen idézek:

 

"A bulin újra és egyben valószínűleg utoljára teljes harci díszben csodálhatjuk meg a négy csapatot – a feekes Paraszt Group-PEN-t, a btk-s PENtörőket, a ttk-s Jakabhegyi Irgalmatlan Rendet és a pollackos PEN Drive-ot."

 

Már készítem a lassan legendává váló kendőt, meg a többi ruhadarabot az utolsó hivatalos megmozdulásra. Érzek egy kis nosztalgát, és ez nem véletlen... Sokmindent megéltek ezek a cuccok :-)

2008. máj. 4. 22:50 - írta: unwind

A Peningrad csapata is utálja a tavaszi vizsgaidőszakot. Ezért a héten 2 vizsgaidőszak ellenes bulin is találkozhatsz velünk: Szerdán a Szenesben, ahol a FEEK lesz a házigazda - csütörtökön pedig a Rákban, ahol BTK-TTK gardenparty lesz.

2008. máj. 2. 10:57 - írta: deadhead

No, gyermekeim, írtam én is egy röffenést Prágáról.


"Sétálunk az utcán, majd egyszercsak megcsap minket a nyitott kocsmaajtóból kiömlő fűszag. Benézünk, épp hárman szívnak, a maradék teker, sörök mindenütt, a füsttől alig látni, valaki azt mondja “jé, magyarok vagytok?!”, mi meg konstatáljuk, hogy jó helyre érkeztünk."

Ám aljas módon nem ide. De ne búsuljatok, csak egy kattintásra vagytok attól, hogy elolvassátok Szabolcsikov PENtárs beszámolóját.

Kattintani pedig ide kell.

2008. ápr. 28. 19:16 - írta: Tams

A hétvége képei Tams fényképezőjének lencséjén keresztül.

 

1. nap
2. nap
3. nap

 

A 2. napon sok kötelező turistakép született. Aki nem szereti az ilyet nyugodtan görgessen második feléhez. (Bár addig is akad móka.)

 

Jó nézegetést!

2008. ápr. 28. 14:02 - írta: Mikey

1. nap

„Vak volt a hajnal, szennyes, szürke” (Tóth Árpád: Körúti hajnal)

 

 

A hűvös éjjeli órán didergő emberhalmok és taxikonvjok tobzódtak a Parasztelosztó háza táján. Kamerák beizzítva, turista-izmok bemelegítve, májak rettegve készültek az útra. Mindenki sikeresen befutott, és éjjel fél 4-kor emeletes Scania-nk (lezárt WC és 170-es belmagasság, avagy dejó a Morzsának) megkapta a felszállási engedélyt. Az utat felváltva kómázással, piálással, kajálással és alkalmanként hosszabb-rövidebb cigiszünetekkel töltöttük, közben önkényesen javítgattuk a busz szellőzőrendszerét, és az Igazából szerelem és hasonlóan érdekfeszítő filmeket néztünk. Egyszer, elégedetlenségünket kifejezendő, az emeleti kamera elé ragasztottunk egy "Ez szar" feliratot, de túl közel volt, és a sofőr nem tudta elolvasni. Végülis nagyjából délután 3 magasságában, közepesen fos időjárási körülmények között sikeresen landoltunk Prága szocreál paneldzsungel-típusú külvárosában, az Opatov (az elejére rögtön ragadt egy "sz" a könnyebb megjegyzés végett) névre keresztelt szállásunknál. A beköltözést, némi pihit és észosztást követően betájoltuk a metróállomást (útközben egy birkanyájba botlottunk!), és „C”-jelű földalatti torpedónk negyed óra alatt a Muzem megállóig repített. Én a távolságot úgy 10 km-re tippelem, de javítson ki bárki, ha tud pontosabbat. A felszínen a Vencel tér fogadott. Innen irány lefelé a Károly-hídig, a közbeeső kötelező tényezők megtekintése, átkelés a hídon, majd izomból nekiállás kajáldák és kocsmák árainak összehasonlításának. Mivel a metró csak éjfélig jár -vezetőnk szerint ezt a csehek elég lazán kezelik, úgyhogy az utolsó járat valamikor éjfél és fél 1 között megy- ezért mindenki időben visszatért a szállásra, és hullafáradtság okán nyugovóra tértünk. A PEN miatt a többségnek nem volt teljes az egészsége, nekem meg igazán volt bajom, ezért Samuval és Esztivel a többieknél hamarabb hazatértünk ezen az estén, és míg ők iszogattak, én ágynak dőltem. Külön köszönet a Lenthár Balázséknak, hogy csendben jöttek vissza a szobába, bár a horkolásukat sajna nem tudták szabályozni :-)

 

2. nap

„ - Oly jó nekem az abszint, / az arcom tőle kap szint” (Kosztolányi Dezső: Iszákos és józan vitája)

 

Kaja (svédasztal nagykirályság), aztán 10-től a Vencel tértől idegenvezetés Nitro nagyival, aki nagy bánatunkra méretét meghazudtoló sebességgel közlekedett, még a vár felé vezető kaptatón is. Lényeg a lényeg, bejártuk az Újvárost,az Óvárost, láttuk az asztonómiai órát működés közben, és újfent átkeltünk a kézművesekkel, utcazenészekkel és billió turistával felextrázott Károly hídon, aztán fel a várnegyedig. Go vissza, kaja az ajánlott "menzaszerű" étteremben, kötelező Gambrinusokkal letolva, majd tévelygés a piac és a negyedmillió szuvenírbolt környékén; vadászás relikviákra, kisvakondos kulcstartókra és pólókra. Amikor minden megvolt, elővettük a térképet, és elkezdtük felmérni Prága kocsmáit. Ha valakinek kell, több térképünk is van, amin csillagok jelzik a jobb helyeket :-) Kocsmatúránk során legurítottunk több liter fincsi kis cseh sört, aminek (és a wi-fi kapcsolatnak) örömére született is egy bejegyzés a PENingrád belső fórumában:

Többek közt a Tank 23 nevű helyen is jártunk, ahova csengetéssel kell bejutni, és már odakint masszív fű-szag terjeng. Állítólag Prágában annyira nem veszik komolyan az ilyen dolgokat, szóval csak mi voltunk meglepve, amikor a mellettünk ülő társaság rövid időn belül a harmadik joint-ját tekerte. Ennél már csak az volt nagyobb meglepetés, amikor azt kellett látnunk, hogy ha a város megfelelő részein megyünk, ugyan kb. százméterenként van egy kocsma, viszont szombat este 11-kor (!!) a többség bezár. Persze kis csapatunk ekkor már elég zilált állapotban volt, ugyanis még a Tank 23-ban egy csapat vodkába esett gumimaci (Tams a bűnös!!) átvette tudatunk felett az irányítást, és telepatikus úton navigáltak minket. A gumimacik rávettek, hogy telefonáljunk haza Sati pentársunknak azoknak a guminyusziknak a telefonszámáért, akikkel neki anno Mecseknádasdon volt hasonló problémája. Végülis éjfélre valahogy megint hazakeveredtünk. Kicsit folytattunk az iszogatást a szálláson, persze csöndben, mert érkezésünkkor a lelkünkre beszéltek, hogy hangoskodásért jönnek a cseh fakabátok és egyből teleportálunk a hűvösre, vagy mi. A társaság egy része (főleg a FEEK-esek) állítólag éjjel 4-ig zúzott a közeli éjjelnappaliban, erről majd ők mesélnek (ha tudnak :-).

 

3. nap

„Menj vissza vándor, / Nem lehet két hazád!” (Hobo Blues Band: Nem lehet két hazád)

 

 

  Ébredés után a „szokásos” jót-evés, aztán rendrakás, és bepakolás a buszba. Aztán bemetróztunk a belvárosba, Vidóval megejtettük az utolsó metrós repülésünket (ez az az effekt, amikor a gyorsulás közben erősen előredőlsz a szerelvényben – olcsó játék hülyegyerekeknek :-). Beugrottunk egy boltba, vettünk sört, és kiültünk egy parkba elfogyasztani és fogadkozni, hogy többet hazai sört azt ugyan nem iszunk :-) Amikor mindez megtörtént, összeszedtük magunkat, becéloztuk a pannonvolános vasat, és dél körül útnak is indultunk haza. Igaz, hogy nem volt egy hosszú út, de azt hiszem, elég élményt gyűjtöttünk a következő néhány év sztorijaihoz. Hazafelé még sört is vételeztünk Brno bevásárlóközpontjában, úgyhogy megvan a tartalék :-)

 

U.i.: újfent el kell mondanom, hogy nagy hála a PTE HÖK-nek és az EHÖK-nek a támogatásért! És vigyázzatok a gumimacikkal, mert veszélyesek!

A Pilsner Urquell legyen veletek!!

2008. ápr. 28. 1:21 - írta: Interrogator

HÖHÖJJJ!!![ugye ma bebaszunk...:)] Na megvolt Prága is, erről majd a többiek nyilatkoznak, részemről sörért mentem és teljesítettem a küldetést...:D

Viszont akkor ismét meghatódottság, meg hatalmas respect és könnycsepmorzsolás (tényleg), mert ezek a kópé Parasztok megleptek (mint hős vezért) egy csuda ajándékkal. Lányos zavaromban akkor ott helyben nem is igazán sikerült felfognom a dolgot, mert többnyire nem is értettem és akkora volt a fejetlenség, hogy még! De hazaérve (sörrel töltött szobámba) azért a térdem is megremegett, amikor jobban szemügyre vettem a kis csecsebecsét. Remélem érti mindenki és nem félre hanem úgy, ahogy kell!

"Mit adott a szovjethatalom a parasztságnak"!!!:D

Parasztok

Akinek nem lenne tiszta, egy bazi kombájn aratja a komlót,malátát búzát!

 

A hátulján meg ott figyelj az egész Paraszt Group-Pen dedikálás:

Parasztok

Jelenleg nem találok szavakat, ezért csak egyszerűen névszerint szeretném megköszönni mindegyiküknek az elmúlt két hónapot, a PEN-t és a prágai napokat. Köszönöm, nagyon jók vagytok, szeretlek titeket!

 

Parasztkáim: Ádám Gazda, Encsi Menyecske, Orsi, Tetwesgazda, Tücsi, Emő Menyecske, Balázs Gazda, Nojci, Morzsa, Petra Asszony, Sick Gazda, Janka Gazdasszony, Bandi Gazda, D Kapitány, Milán Gazda és George, a Legnagyobb Paraszt!

Ereklye!

2008. ápr. 27. 23:52 - írta: Tams

Ez is végetért, hatalmas volt, de mekkora! Köszönet PTE EHÖK-nek és PTE-BTK HÖK-nek, hogy ez az út megvalósulhatott, kösz a Paraszt Group PEN-nek a hatalmas közös élményért, és pusszancs mindenki másnak, mert ez az út nélkülük nem lehetett volna ilyen jó.

 

Hosszas buszút és kerülők után betámadtuk Prágát, történt ezmegaz*, aztán helló Magyarország.

 

* Lesz sok fotó, beszámoló, csak még kipihenjük a fáradalmainkat, mert van mit. Azt már tudjuk, hogy nem minden kecske, ami a birka, hogy a sör olcsóbb, mint a víz, hogy a 45 néha 50, és hogy a gumimacik hajlamosak világuralomra törni.

 

Részletek coming soon.

2008. ápr. 24. 12:45 - írta: Mikey

...szóval az egész onnan indult, hogy kedden kaja közben megszólalt a telefon. Vidó kolléga az, és kertelés nélkül nekem szegezi a kérdést: "Fizetik a mi prágai utunkat is, jösz?!" Húazannya. Prágába? HÁT HOGY A FENÉBE NE?!?!

 Ha valaki nem értene pár dolgot, akkor magyarázatképp: a PEN első helyezettjének díja egy prágai hosszú hétvége. Ugyan nem mi, hanem a FEEK parasztjai nyertek, de a HÖK felajánlotta, hogy (részben) szponzorálja, hogy Csehország fővárosában is terjesszük a füttyizmust, úgyhogy Reszkess Prága!, jönnek a szomjazó pentörők :-D Péntek éjjel indul a kiküldetés, úgyhogy ma lázas készülődés van PENingrád háza táján: hadtáp-beszerzés, valuta change cseh koronára, stb. Aztán holnaptól Balázs gazda és PENin vezetésével kezdetét veszi zarándoklatunk az Óvároshoz, a Károly-hídhoz, a Hradzsin-negyedhez, mindezt persze egy irgalmatlan sörtúrával kombinálva. Lehet, hogy nem is lesz kedvünk hazajönni :-)

 

U.i.: mesélik, hogy majd kauciót kell fizetnünk a szálláson, hátha összetörünk valamit. Hát ezek tudhatnak valamit... :-)

 

Ahojky!

Hivatalosan is megkezdtük a PEN2008 Aftreparty sorozatot! Első állomás Égervölgy volt, ahol az Irgalmatlanok imái meghallgattattak és nem volt rossz idő és a tűzrakó hely is üres volt. Ezt a délután az égiek s földiek akaratának engedve szalonnázással egybekötött vedeléssel töltöttük. Teljes létszámmal csak a Parasztok tudtak jelen lenni, de azért minden csapat képviseltette magát. Volt bor, szalonna, sör, hagyma, bor, krumpli, nyárs, bor, uborka és egy kis pálinka is akadt a végére a bor mellé. (katt a képre)

Égervölgyi szalonnázás

Végre nem kutyafuttában kellett információkat szerezni az emberektől, hanem kellemesen beszélgethettünk a tűz körül. Jöttek is szép sorjában a meglepőbbnél meglepőbb sztorik. Volt amin nevettünk (Tibitibi) és volt amin nem (az Irgalmatlanokat zsidó szektának nézték...). A zsírcsepegtetés közben elfogyott jó sok bor aztán jött a névnapi köszöntés (Nojcinak innen is, újra), közös kiabálás, üvöltözés (ezekben a napokban nem szívesen lennék közgázos vagy jogos...) és Gelo a romantikának egy egészen beteg válfajával ismertetett meg minket. "Hogyan udvaroljunk hagymával!" Na ettől kész lettem. :D Volt még tűztánc, meg tűz-szaltó és a végén eső is. Fura volt így ez a társaság, hogy se csöcsök, pöcsök és seggek sem kerültek elő! Ez így jó!:)

Az eső miatt behúzódtunk a Szántó koliba, ahol nem is igazi a buli ha nem jelennek meg a rendőrök. Kétszer. Valahogy nem megy a fejembe, hogy egy akusztikus gitárból miképp jöhet ki ablakrobbantó hangerő, dehát a rendőrök szeretik fontos és tekintélytparancsoló ügyekkel elfoglalni magukat.    

Jó volt, vicces volt (a bünti miatt kicsit drága) de még sok ilyen lesz, hiszen most két évig afterparty időszak van!

 

Update: Mégegy eresztésnyi kép. Klikk. -Tams

2008. ápr. 22. 19:05 - írta: unwind

Úgy látom, a blogot még olvassák páran, szóval arra gondoltam, hogy az ő szórakoztatásukra elkezdek pár infot közölni arról, hogy is működött a csapatunk... Már március elejétől gyűltünk, ahol Eszti jegyzetelte az elhangzó ötleteket, amiket később köremailben küldött ki. A köremailt azóta már lecseréltük egy fórumra (thank god!), de Eszti jegyzeteiből most szemezgetek kicsit, mögéjük meg persze odaírom, hogy végül mi lett az ötlettel. 


    Tehát:
    - bányászok leszünk
    (PENtörők lettünk, pár hétig úgy volt, hogy bányászok leszünk, aztán Kutya előjött az új koncepcióval)
    - jó lenne: honlap, újság, stencilezés, jelvények, matrica (csak a matrica nem jött össze, a jelvényeket - kitűzőket - Andi saját kezűleg csinálta)
    - támogatási pénzek (Sati, Video) - sör, cigi, pálinka, Uránváros - bányaközpont (a csapat csak a HÖK-től kapott pénzt, Satitól bort kaptunk)
    - csapatnév: Peningrád (ez maradt)
    - film: Szenesben, többi rektorjelöltet elviszi a fekete autó, régi dok.filmekből bevágások (Fischer), stop motion effect, jelenet: eg ypár búcsőzkodik,  pasiért jön a fekete autó -> elviszik -> buláj, előző penről bevágások, vodkát bányászunk, vallatási jelenet (rektorjelölteket elvitte a PVH, stop motion effektes dolog nagyon időigényes lett volna, hogy a filmben mi van, azt megnézhetitek)
    - felvonulásra: tesco/metro kocsi csillének, traktor (?) - Szabika, statiszták, úttörők - mazsorett csapat (Tams, Tamseszti), indulók  (Szabika tudott volna traktort szerezni, de végül nem kellett, helyette cabrio volt, indulót írtunk)
    - Bebesivel beszélni (Lenthár) - vmi orosz jelmondat (a jelmondat "Vodkát a népnek" lett)
    - zászló - Bab -> Tamseszti hímez rá (2 zászló is volt, de nem hímezve, hanem stencilezve, viszont TamsEszti csinálta ezeket is - természetesen a gyárban maradtak)
    - Pen előtt egyetemi bulikban megjelenni beöltözve (ez megtörtént)
    - plakátolás jelmezben (nem jelmezben plakátoltunk)
    - ÁVH -> PVH (penvédelmi hatóság) (PVH: Sati, Metál)
    - plakát: csaj kantáros nadrág, melltartó, kormos arc, csákány, alatta: pléhboy (PENtörő koncepció miatt ejtettük)
    - munkatáblázat: 400%-os alkoholbevitel (valami hasonló volt)
    - kamerás, fotós - végighköveti az egész pent -> Attila, vagy Katacica (Attila csinálta a filmet, úgy volt, hogy Kata minden nagyobb megmozduláson felvesz minket, de végül nem)
    - Rammstein: bányászos klip (új koncepció)
    - kisfilmek – youtube-ra (forgatással csúsztunk, ezekből nem lett semmi)
    - vörös csillámport szórni azokra, akik nem azonosulnak az eszméinkkel (ez kész :D:D)
    - idővel lekopó stencil -> logó (Metálos, Tams) (a rajongóink úgy látszik, stencileztek nekünk a városban)
    - Babnak beszédet írni (meglett)
    - a Penzetközi helyzet fokozódik (szerencsére nem volt ilyen)
    - békaemberek – ellenségek (ez beszarás :D)
    - bélyegző - aki velünk van, kap egy pecsétet (nem)
    - kitűző: Kaca vagy Andi (Andi csinálta)
    - Balut karaokera bírni (olyannyira rábírtak, hogy saját számot is készítettünk a csapatnak)
    - Nagy kommunista csöcsöket! (:D)
    - Gróf Balázs képregény (Gróf Balázs érdektelennek bizonyult, lett helyette más)
    - főnyeremény: 16+3 fős prágai hétvége (információink igaznak bizonyultak)
    - bányészzenekar – Bab (PENtörők lettünk)
    - koporsó: tele sörrel (nem is tudom, ilyet ki talál ki :D)
    - filmbe: híres emberek szövegeibőlk támogató szavak, szépiában forgatni (nem valósult meg)
    - szponzorok: honlapra, film végére, újságba (nem voltak)
    - Pen előtt egy héttel a többi csapattal vmi kollektív ivászat (sok volt :D)
    - (csille) reklámok: csajok erotikusan mossák (idő hiányában elmaradt – vodka reklám lett volna)
    - kisdobos magazin - fiúk félmeztelenül (szerencsére/sajnos nem volt)
    - hányjunk egyszerre üstbe, majd csináljunk bográcsos kaját :) (sajnos nem volt :D)
    - egyenpóló (volt)
    - telefoncsengőhang (nem volt)
    - bezsédnél: beépített kislány (Domcsi?) - a tömegből kiszalad virágcsokorral, búzakalásszal (megtörtént)

 Legközelebb a filmről fogok írni, meg még ki tudja, miről :)

2008. ápr. 21. 15:46 - írta: Interrogator

A PENingrád csapatának filmje!

 

Smithee&Booth Production

Köszi érte!

2008. ápr. 20. 17:52 - írta: Interrogator

PEN 2008!

Minden kétséget kizáróan megvalósítottuk, sőt erősen túl is teljesítettük az előirányzott 4 Napos Tervet, hogy ott legyünk és megmutassuk magunk.(no meg vedeljünk, ahogy illik!) Ez nem csak a mi programunk volt, hanem mind a négy csapaté, akik ki is tettek magukért rendesen és olyan élményekkel gazdagították a népet, amit sose felejtenek el.

A Peningrád csapata bő két hónappal a fesztivál előtt már összeült és elkezdődött az ötletelés és annak a lázas munkának folyamata, aminek az eredményével szerintem mindenki találkozott (plakátok, blog, újság, matrica, síp, stb), és a végjátékát is figyelemmel kísérhettétek ezen a négy napon. Sokan féltek tőlünk, de szerencsére értelmes és a viccet értőkből jóval több akad. Személyesen az egész csapatnak hatalmas köszönetet szeretnék mondani, hogy csinálták és felvállalták ezt az egészet, hogy mindenki odatette magát és a legtöbbször erőn felül teljesített. A félreértések elkerülése végett ez sokkal több ember mint tizenöt! Legalább huszonöt ember mozgott a gépezetben. Számomra életem egyik meghatározó élménye, hogy diák-rektorjelölt lehettem és ti ebben támogattatok. Úgy gondolom egy egészen kivételes dolgot vittünk mi véghez. Megtiszteltetés volt veletek együtt dolgozni.

Viszont ez az egész nem jöhetett volna létre, nem hupákolhattuk volna végig ezt a négy napot ha nincsenek még a csapaton túl is lelkes támogatóink. Belőlük annyira kurva sok van, hogy szerintem lehetetlen felsorolni mindenkit, tehát a teljesség igénye nélkül szeretném a csapat nevében is megköszönni a BTK HÖKnek, EHÖKnek, Szenes klubnak, UNIV Pécsnek, Művész Presszónak.

Külön érdemrend a Combine zenekarnak az odabaszós dalunkért; a Tringa Borpince Szekszárd, Kerékhegy borászatnak, akik hagyták a díjnyertes borukat eltűnni a feneketlen gyomrunkban; a La Fanfare en Petard zenekarnak, akik jöttek velünk, szórakoztattak és bírták az iramot, remélem tudtunk annyira hálásak lenni nekik, hogy legalább két év múlva újra eljöjjenek, de inkább hamarabb!(igen, ez a szervezőknek szól!!!); a BTK töris különítménynek akik rajongtak pajtináinkért (javallom egy női szakosztály felállítását, akik fétise mi vagyunk); anyuk, apuk, barátok, gólyák(kösz a vodkát), csajok és mindenki akit kihagytam.

Továbbá hatalmas buksisimi Venom-nak, aki jött, segített és együttérzésből ő is elvesztette a hangját és fekete absinthokkal járatta a bandát a csúcsra; Tompának és Eddynek, akik mindig és mindenhol ott voltak, tűrtek és támogattak, kreativitásukkal a lehetetlen helyzeteket is megmentették.

És még néhány személyes dolgot:

-A kedvenc pillanatom az utolsó napon a kötélhúzásnál történt, mikor a Parasztok és Pajtások nekidurálták magukat és a kötél húzta a rövidebbet. Azt hiszem az a pillanat mindent elmondott. Nagy köszönet nektek és gratulálok! :D

-Hatalmas respect a TTK-s csapatnak, akik az irgalmatlan szónak egy egészen extrém fogalmával ismertettek meg minket. Megérne egy új szótári bejegyzést az az irgalmatlan, konstans, ganajrészegedés amik ők műveltek. Napok óta zsolozsmázom a jelszavuk, és a retinámba égett a csuhás őrjöngésük. Eztán lesz súlya a kijelentésnek: Irgalmatlanul berúgtam!

Két év múlva találkozunk, a csapatok idei kreativitása és összetartása a mérce!

Ne feledjétek a Peningrád élt, él és élni fog! VODKÁT!

Reszkess Mecsextrém!!! :D

ROKK!:)

2008. ápr. 20. 6:38 - írta: Mikey

Hát itt tartunk. Véget ért a 2008-as PEN. Délután sportvetélkedtünk egy "jót" (halál arra, aki ezt kitalálta és ráadásul az utolsó napra tette), szaladgáltunk fel s alá, ugrabugráltunk, táncikáltunk, focizgattunk és alkalmanként estünk-keltünk. Este pedig levetítették a filmeket. Kicsit furcsa volt, hogy a végeredményt mi magunk is most láttuk először, de tetszett a mű, és nem csak nekünk :-) A vetítést követően egy órán belül meg is született a végeredmény, amely a FEEK Paraszt Group-PEN-jének megérdemelt győzelmét hozta. Mi lettünk az ezüstérmesek, a TTK-sok, akik pedig nyíltan az utolsó helyre hajtottak, végül elérték céljukat, a negyedik helyen zártak. Ebből következik, hogy a Pollack-é lett a bronzérem. Ezután a csapatok nagy része elszivárgott a gyárból, pés csak az egyéb kitatrtó bulizók maradtak pl. Enikő murijára. A paraszt kollégák és koleginák velem egyetemben egy babzsákon hevertek, SK-ék pedig rendíthetetlenül térítettek zárásig. Már világosodott, amikor sikerült velük együtt felkászálódni az első arra tévedő megfelelő jelzésű buszra. Úgy szép az élet, ha zajlik :-)
A PEN szép volt, jó volt, de részemről egy időre elég volt. Milliószor elkántáltuk, hogy hálásak vagyunk Pécsnek, az egyetemnek, és a rendezőknek, amiért mindezt életre hívták. Van egy mondás, mely szerint nem a cél a fontos, hanem az út, amit megteszel. Mi hosszú utat tettünk meg, mire a PENingrád-project életre kelt. Nem volt könnyű munka, de én a mai nap fényében azt vallom, hogy részemről megérte. Szóval köszönet a csapat tagjainak az együtt töltött időért és az elért, nem csekély sikerekért. Grád-grád-grád-PENINGRÁD!!
Most pedig megyek aludni. Rámfér :-)

2008. ápr. 20. 0:45 - írta: Interrogator

IRGALMATLAN! IRGALMATLAN! IRGALMATLAN!!!
:D:D:D:D

2008. ápr. 19. 11:43 - írta: Mikey

Újabb másnapra ébredt PENingrád lelkes ifjúsága. A helyszín megint a Széchenyi tér, csak hogy a bámész tömegnek is nyújtsunk valami szórakozást. A bikafuttatáson biztos jót derültek; ezután kilószám összehordott pillepalackokból építettünk valami cuccot, aminek ha megvernek se mondom meg a nevét (burjánka, a szerk.), de nem is kell, mert miután elkészült, SK atyával és a Jakabhegyi Irgalmatlan részeg Rend tagjaival az élen a mű lényegében megsemmisült, vagy ahogy a BAMA írta: "Az alkotást rögtön rombolás követte, a [...] gömböt azonnal szét is táncolták a sajátos performansz résztvevői". A pentörők létszáma kicsit megcsappant, ki egyéb kötelességek miatt, ki "gyengélkedés" miatt maradt távol. Ha bárkit érdekel, hogy miképp állunk pontszámokkal, annak csak annyit mondhatok: fogalmam sincs :-)

Sikerült rájönnöm az eltűnt esték rejtélyére. Rájöttem, hogy a Zsolnay-gyár valójában egy feketelyukra épült, ami a térnek és az időnek egy sajátos dimenzióját, kvázi „időtlenséget” létrehozva a külvilág számára megmagyarázhatatlan dolgokat indukál, jelen esetben az esték hiányát. A teória egyben azt is megmagyarázza, hogy a gyárba valamiért roppant könnyű bemenni, szinte beszív; ugyanakkor kifelé jóval bonyolultabb, nemegyszer reménytelen vállalkozás.

Egyéb infók: Peninünknek is elfogyott a hangja (én már tegnap is cetli-alapú kommunikációt folytattam). Én megitattam Csucsu barátot házi barackpálinkával, aminek következtében félig szentté avatott. Beszereztünk néhány Jim Beam-es léggitárt, ami szintén jó mókának bizonyult cseppet ittasan. Persze voltunk egy csomó koncerten, a felsorolásra nem vállalkozom; meg nyilván történt pár dolog, amire nem emlékszünk :-)

Bocs, hogy kicsit sietek, de ezek a mocsok szervezők déltől sportvetélkedőt hirdettek, amit mondjuk úgyis bojkottálni fogunk, de ahhoz is meg kell jelenni, szóval csúszok. Ja, este vetítik a filmünket, amit még én se láttam (tegnap készült el a vágás), így kíváncsian várom. VODKÁT A NÉPNEK!!

2008. ápr. 18. 11:17 - írta: Mikey

Szóval a második nap. Az origó újfent a Széchenyi tér volt, ahol a lefújt trambulinos ökörködés helyett beharangozott strandröplabdára készültünk lélekben, de ez is ugrott, így végül papírrepülőket dobáltunk (!), meg önmagát baromfinak képzelő és vígan kotkodácsoló Peninünket hordozgattuk körbe. A "legszebb repülés" kategóriában Eszti és Sztike a Sati viziatomfegyvere által gondosan eláztatva bikiniben hordozott egy papírrepülőben ücsörgő papírelefántot, de a döntően nőnemű zsűri ezt kevésbé értékelte, mire Penin ruháit letépve egy darab boxerben ugrott rájuk (a népért bármit). Marcink aranyérmet szerzett, mert ő volt az első róka boldog tulajdonosa délután kettőkor. Idővel előkerültek francia muzsikusaink, akik reflexből lenyomták a zene-Hummert (hálistennek), és térről térre haladva tomboltatták a népet, közben megtanítottuk nekik a Magyar Népmesék dallamát, majd elmenekültek, mi meg húztunk a gyárba. A jelek szerint a tegnapi különleges természeti jelenség, ti. hogy a délutánt egyből a reggel követi, nem volt egyedi jelenség, mert ismét megtörtént.
A hangom megszűnt, Quimby-n szétzúzták a szemüvegem, egy részeg gólyám ráesett a karomra, és még csak a PEN felénél tartunk. A buszra nagyjából háromnegyed órát vártunk, közben találtam egy életképtelen PVH-st, de amúgy nyilván az egész csapat OFF. És ma délben megint jelenésünk van, és kezdődik megint minden elölről :-)

2008. ápr. 17. 11:24 - írta: Mikey

Délután legyártottuk a zászlókat, meg a giga Penin-fejet, aztán útnak indultunk a Csészényi tér irányába. Menet közben már keltettük a feltűnést, merthát kinek nem szúr szemet másfél tucat pentörő-egyenruhás pajtás, zászlókkal és transzparensekkel, akik buzgón tüntetnek napi betevő vodkájukért... :-) A térre befutva jelentős tömeggel találtuk szembe magunkat, akinek aztán buzgón hirdettük a mozgalmi igét szentfazék, földműves illetve műszakis kollégáinkkal egyetemben. Peninünket diszkréten mutogattuk, például a lenyitott tetejű Balumobillal körbehordoztuk a tér körül. Volt vípipisztoly-csata és elhangzottak a kortesbeszédek. És azután... És azután elindult az a felvonulás, amit amíg élek, el nem felejtek soha: többszáz ember, jelentős részük eszement jelmezekben egy orbitális karneváli hangulatot prezentáló La Fanfare en Petard nevű francia zenekarral az élen lépkedett végig a Király utcán, majd erre-arra, alkalmanként hárdkór közlekedési dugókat okozva, a szokásos Közgáz-Jog szapulással megspékelve Zsolnay gyárig. Ott aztán végképp agyeldobás, off-mode és kamikaze berepülés kint és bent, fent és lent, némi pogózással és kőerős alkoholizálással egybekötve, ahogy az egyetemista berkekben már csak lenni szokott. Az egyik PVH-s kollégával néhányszor lelkesen kántáltuk azt, hogy "Józan vagyok-józan vagyok!", legalábbis ezt mesélték nemrég... :-) Ez volt az a rész, amiről senki nem tud nyilatkozni, tehát valójában meg sem történt. Sőt, ezennel bejelentem, hogy a szerda délután után valamilyen adminisztrációs hibát követően rögtön a csütörtök reggel következett :-)
A csapat nagy része spontán elhalálozott, de a délutáni strandröplabdára muszáj lesz kihantoltani magunkat. Vicces lesz, ha ennyi szétzúzott seggkész ember holmi labdajátékot próbál játszani a város főterén (...!) Ráadásul a hangom alulról súrolja a nullát, ami tovább bonyolítja a helyzetet, de ez nem állíthat meg. Egy pentörőt semmi nem állíthat meg. Viszont a holnapi bejegyzést bizonyos okokból nem garantálom. Ezt viszont nézegessétek: http://blog.bama.hu/

 

Kép? Jahát kép az nincs. Legalábbis nagyon remélem.

2008. ápr. 17. 11:14 - írta: Korovjov101

Hát megtörtént.

Még mindig zúgó fejjel, több könnyebb sérüléssel és szörnyű másnaposan, de büszkén jelenthetem: Peningrád lelkes pentörői tegnap délután végre elindultak világhódító útjukra, miután a Széchenyi téren kölcsönösen eláztatták egymást a mérnökökkel, a parasztokkal és a csuhásokkal. Délután négykor sípszóba borult a BTK-Zsolnay-tengely, azóta megboldogult lobogóink megfeszültek a szélben, és szellemi vezéreink nyomába lépve megkezdtük a város utcáinak vodkába fojtását. Rendőri- illetve rezes felvezetéssel vonultunk a gyárig, út közben tiszteletünket tettük a közgazdasági- és jogi karoknál (HOL A KÖZGÁZ, HOL A JOG?!), az est hátralevő részében pedig megvalósítottuk a PVSK alkotmányába foglalt sokéves terv 420%-át, ami a füttyizmus nemzetközi terjesztését, és az egy főre eső alkoholbevitelt illeti. Külön respekt illeti harctéri sebesüléséből még fel nem épült, ám ennek ellenére Forrest Gump-i lelkesedéssel velünk masírozó és az elfogyasztott tömények számával arányosan növekvő intenzitással riszáló pajtinánkat. Aki kihagyta, megérdemli... Videóért katt a pen-blogra, képek később. 

(Csak a táskám el ne lopták volna.)

2008. ápr. 16. 0:14 - írta: Interrogator

Kedves pajtások és pajtinák!

Végre eljött a várva várt nap és elkezdődik a PEN 2008! Végre elkezdheti ámokfutását a PENingrád csapata is, melynek keretében igyekszik minnél több embert megnyerni magának és a VODKÁNAK! Véghajrához érkezett a kiélezett verseny, mely csak egy dolgot garantál: a JÓ HANGULATOT!

Azt hitted a Wacken, a Sziget vagy a Rockmaraton valami? Hát a PEN 2008 Karok közti versenyéhez képest ezek a rendezvények csupán savanyú piknik szagát árasztják magukból! Itt mi vagyunk a garancia a hangulatért, a jókedvért és a kikapcsolódásért. 

Azt hitted a tét, valamelyik csapat prágai útja? Tévedsz! Akinek volt alkalma figyelemmel kísérni az elmúlt hetek lázas készülődéseit, annak tiszta a kép, hogy a négy csapat sokkal inkább együtt néz sörös, boros és legfőképp a vodkásüveg fenekére, minthogy magányosan vedeljen egy sötét sarok zugában.

A négy napos közös bulizáson és iváson kívül még egy valami biztos: LESZ AFTER PARTY IS!

Terveink szerint egy Teca Mamás hupákolás kéne, de minden konstruktív ötletre vevők vagyunk, ahol elfér, jól lakik és kellőképpen beseggel legalább nyolcvan ember!

De ne szaladjunk ennyire előre, inkább éltessétek kedvenc PVH-sunk kabalakocsiját az egyedülálló, utolérhetetlen és legfőképpen egyedi PENMOBILT!!! (szívünk csücske!!!)

PENmobil  PENmobil PENmobil
PENmobil

ÉS NE FELEDJÉTEK!!! TALÁLKOZUNK MA (SZERDA) 16.00-KOR A SZÉCHENYI TÉREN!

MI OTT LESZÜNK, NEKED IS OTT A HELYED! 

Régebbiek | Végére »